Megvolt a vacsora. Kettő szelet párizsi, egy komolyabb körömhegynyi vaj, és kettő szelet kenyér.  A fejedelmi lakomához természetesen ital is jár, kancsóból citromos, cukros tea. „Kicsi” túlzással azért elmondhatom, hogy jól laktam…

Folyadékot még vehetek magamhoz éjfélig, majd onnantól semmi.

Lázmérés (36,4), majd hasfalba szuri (véralvadásgátló), hogy ne kapjak trombózist a műtét alatt. Ezt sajnos ismételni fogják nap nap-után.

Reggel fél 8-kor tolnak be a műtőbe, ahol is infúziót és katétert kapok, miután a gerincvelőmbe fecskendeztek némi érzéstelenítőt. Remélhetőleg ennek hatására csak az irulás-pirulás marad és semmi egyéb érzés az intimebb testrészem felől. Ezek után kicsit megborotválják a mellkasomat, hogy a „tappancsoknak” legyen megfelelő tapadási felület, majd jöhet még egy kis érzéstelenítő. Reményeim szerint átszundizom azt a két órát, amit rám szánnak az asztalon, de sajnos csak én vagyok ilyen optimista. A valószínűbb az, hogy hülye poénokkal fogom szórakoztatni a körülöttem serénykedő csapatot, ugyanis nem jellemző, hogy az ember elbóbiskol miközben faragják a lábát.

Nem izgulok. Várom, hogy essek túl a dolgon. Olyan soká van még a reggel fél 8. Hmmm-hmmm.

Egy zuhany és olvasás.

Reggeli ébresztő után (szóltam, hogy nem vagyok korán kelő) egy erős zuhany, ugyanis műtét után kb. 1 hétig cicamosdással kényeztethetem magam. Vagyis kényeztetnek a nővérek.

Ahogy Atos barátom kuncogva mesélte a nejének, hogy „képzeld el, még az alvázamat is megmosták!”

Kíváncsian várom a fejleményeket és amint tehetem megírom.

Addig is kezeket a paplan fölé, figyelnek a skacok!

Még mindig az első nap, de már annyit feküdtem, hogy elzsibbadt a seggem. Pedig nem is lenne kötelező. Tudnék szaladni is. Járni. Erre holnap reggeltől nem lesz lehetőségem, és bizonyára akkor kívánni is fogom. Most viszont jó dögleni. Mindjárt lemászom és elszívok egy cigit a szabad ég alatt, aztán vissza, mert hatkor hozzák a vacsorát. Utána semmi kaja. Vizet is legkésőbb éjfélig. Mi lesz így reggel?! Hmmm…

Első vagyok a holnapi delikvensek közül, mázlista létemre már 8-kor kés alá feküdhetek. Meg fúró alá. Meg véső, meg fűrész, meg kalapács. És még kitudja mi?! Aztán ha a rombolásnak vége, az alapoktól kezdik. Egy kis cement és már mehet is az építkezés… Mozsárban törik és keverik össze a speciálisan erre a célra kialakított CEMENTet!!! Majd beszámolok róla, hiszen Atos barátom, aki tegnap esett át az alapozáson, végig ébren volt és még kommunikált is a dokival. Kicsit fura volt neki, hogy a medencéjéből kifordított lába szinte a feje mellett volt, hiszen eddig még járni is alig tudott, nemhogy hajlékonyságának határait feszegetni. De ha nincs csont, nincsenek határok…

Na megyek bagózni.

Papucsban, köntösben, kabátban.

Olyan betegesen!

Műtét előtt…

Megérkeztem. Bejelentkeztem.

Viszonylag hamar sikerült összebarátkoznom egy, a szebb éveit már megélt ápolónővel, aki segített eligazodnom a kórház, számomra még ismeretlen labirintusában. Sört, bort, pálinkát csak módjával, dohányzást a wc-ben csak a főnővér tudta nélkül és kulturált mennyiségben szabad.

Vérvétel, röntgen, várakozás, majd egy „mehet a szobájába” utasítás.

A 16-os kórterem lesz az otthonom a következő napokban. Tekintettel arra, hogy nem egy szállodai szobát választottam lábadozásom helyszínéül – óóh mily balgaság volt tőlem – osztoznom kell a helységen. S. János úr, aki a velem szemközti ágy bérlője, szintén csípőprotézist választott magának jutalmul, amiért egy életet ledolgozott, kitudja milyen „iparban”. A másik, ősz szakállas úr egyelőre a horkolást választotta, jutalma vállműtét.

 Rám pirítottak, hogy próbáljam magam betegnek álcázni, így felvettem a kissé bő és hosszú pizsamámat, majd felvettem a fekvő pozíciót. Egy szimpatikus kis asztal jár minden ágy mellé, melyet ügyesen forgatva egész kényelmesen tudom dokumentálni a körülöttem zajló eseményeket.

Telt ház van, bár a harmadik muskétást még nem láttam. Igaz kedd óta szobatársaim sem hallottak felőle. Egy szintén idősebb úr személye tehát még nem ismeretes. Atos, Portos, Aramis. Akkor ki lehetek én? A legifjabb, legaktívabb (egyelőre…)! Hmmm… Hősszerelmes…

Nehezen viselem Portos horkolását. Szakállas, nem épp sovány, de kövér. Lehet ezért zengi úgy álmai nótáját.

DIGI – még nem értünk el addig, hogy aktiválják a modern világ egyik csodáját, a mobil internetet. Egy viszonylag rövid (kb. 10 perc) várakozás után az ügyfélszolgálatos úriember azt mondta, hamarosan aktív lesz a szolgáltatás. Rendben. Köszönöm!

Addig is gépelek,dokumentálok, alkalomadtán fényképezek is.

Atoshoz megérkezett kedvese, aki az álomba szenderült, mobilról rádiót hallgató hősét homlokpuszival ébresztette.

Aggaszt a csapat többi tagjából kilógó csövek kavalkádja. Katéter – váááááá

Portost felébresztette kedvese telefonon. Igyekeztem nem kihallgatni a beszélgetést, de hát na… Suttogva köszönt el; „Szeretlek. Hallottad?” Hiába Portos az Portos…