Műtét előtt…

Megérkeztem. Bejelentkeztem.

Viszonylag hamar sikerült összebarátkoznom egy, a szebb éveit már megélt ápolónővel, aki segített eligazodnom a kórház, számomra még ismeretlen labirintusában. Sört, bort, pálinkát csak módjával, dohányzást a wc-ben csak a főnővér tudta nélkül és kulturált mennyiségben szabad.

Vérvétel, röntgen, várakozás, majd egy „mehet a szobájába” utasítás.

A 16-os kórterem lesz az otthonom a következő napokban. Tekintettel arra, hogy nem egy szállodai szobát választottam lábadozásom helyszínéül – óóh mily balgaság volt tőlem – osztoznom kell a helységen. S. János úr, aki a velem szemközti ágy bérlője, szintén csípőprotézist választott magának jutalmul, amiért egy életet ledolgozott, kitudja milyen „iparban”. A másik, ősz szakállas úr egyelőre a horkolást választotta, jutalma vállműtét.

 Rám pirítottak, hogy próbáljam magam betegnek álcázni, így felvettem a kissé bő és hosszú pizsamámat, majd felvettem a fekvő pozíciót. Egy szimpatikus kis asztal jár minden ágy mellé, melyet ügyesen forgatva egész kényelmesen tudom dokumentálni a körülöttem zajló eseményeket.

Telt ház van, bár a harmadik muskétást még nem láttam. Igaz kedd óta szobatársaim sem hallottak felőle. Egy szintén idősebb úr személye tehát még nem ismeretes. Atos, Portos, Aramis. Akkor ki lehetek én? A legifjabb, legaktívabb (egyelőre…)! Hmmm… Hősszerelmes…

Nehezen viselem Portos horkolását. Szakállas, nem épp sovány, de kövér. Lehet ezért zengi úgy álmai nótáját.

DIGI – még nem értünk el addig, hogy aktiválják a modern világ egyik csodáját, a mobil internetet. Egy viszonylag rövid (kb. 10 perc) várakozás után az ügyfélszolgálatos úriember azt mondta, hamarosan aktív lesz a szolgáltatás. Rendben. Köszönöm!

Addig is gépelek,dokumentálok, alkalomadtán fényképezek is.

Atoshoz megérkezett kedvese, aki az álomba szenderült, mobilról rádiót hallgató hősét homlokpuszival ébresztette.

Aggaszt a csapat többi tagjából kilógó csövek kavalkádja. Katéter – váááááá

Portost felébresztette kedvese telefonon. Igyekeztem nem kihallgatni a beszélgetést, de hát na… Suttogva köszönt el; „Szeretlek. Hallottad?” Hiába Portos az Portos…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.